Úgy tűnik, még mindig vannak vesszőparipáim. Ez a mostani régóta kíséri az életem.

Azt hiszem, először Szabó Magdánál olvastam róla, aki leírta a Mondják meg Zsófikának című könyvében, hogy minden közepesen tanuló gyerek titok. Ahhoz, hogy kibillenthesd, meg kell fejteni. Amikor tanítani kezdtem, kincskeresésnek hívtam ezt. Nem könnyű feladat, sok-sok türelem kell hozzá, mindig más oldalról nézni a gyereket és addig forgatni a kapcsolatot, míg megtalálod a fogást, a kincset, a titok nyitját. Onnantól jön a szárnyalás. 

Aztán jött Lázár Ervin Bab Bercije és az ő köve, ami elsőre inkább a boldogtalan "más szeretnék lenni, mint ami vagyok" - érzés leírása, de ez Lázár Ervin, szóval zseniális, mert megvan benne az a réteg is, ami arról mesél, hogy a lényegen se kalapács, se jószándék nem változtathat. Valódi változás csak belülről indulhat. Sokáig hordtam ezt a mesét magammal...

Aztán coach lettem, ahol az egész folyamat erre a kettőre épül. Egyrészt kell a "fogás", az a kapcsolat az ügyféllel, amitől közös nyelvet beszélünk, amitől kiépül az a fajta bizalom, ami már elbír bármit, ami ott és akkor történhet. Másrészt kell annak az elfogadása, hogy nem nekem kell megoldani azt, ami előkerül. Nem jólmegmondásra, tanácsadásra szerződök. Nem kívülről kell érkezzen a válasz, tartós változás csak belső indíttatásra születik.

Hiszem, hogy mindenkiben ott a tehetség, a többlet és mindenkinek meg kéne, hogy adasson a felfedezés és kibontakoztatás öröme. Én ezért dolgozom. Segíthetek Neked is?