A tojás és én

- a coachingról másképp

A tojás és én furcsa viszonyban vagyunk egy ideje. Az első 19 évünk egyszerű volt: szerettem, vettem, ettem. Aztán történt valami: allergiás lettem rá. Azóta tiszteljük egymás határait. Nem türemkedünk egymás térfelére, éli ki-ki a maga világát. Tőlem minden tojás csibévé válhat.Mióta elkezdtem coacholni, azóta gondolkodom azon, hogy lehet ezt egész folyamatot egyszerűen és nagyon érthetően elmondani. Nemrég kristályosodott ki ez a mostani variáció.

Valahogy ilyen ez, mint a tojás és én. Aki coachingra jön hozzám - ő a coachee -, arra szerződtet, hogy úgy bánjak vele, mint egy tojással. Tiszteljem a határait, biztosítsam számára azokat a külső körülményeket, azt a fészket, amiben a fejlődése a leginkább elindulhat, kibontakozhat. Tartsam meg, támasszam, ha nehézségei támadnak. Mozdítsam ki egy elakadt állapotból, hogy tovagurulhasson. Hagyjam a legcsibébb csibévé változni, a maga elgondolása alapján, a neki legmegfelelőbb tempóban haladva. Adott esetben anélkül, hogy érteném a szavait.

Hisz elég, ha a folyamatot értem, a gondolkodásmódját, működésének alapelveit. Minden ügyfél a maga életének szakértője és ki vagyok én, hogy kívülről akarjam irányítani azt a csodálatos folyamatot, amit a tojás csibévé válása során jár be. 

Minden tojásban benne van a képesség, hogy megfelelő körülmények esetén életté váljon. És nem, nincs két egyforma tojás, ahogy nincs két egyforma ügyfél és megoldás se. Minden coachee más és más, de mind képes arra, hogy saját maga alakítsa, befolyásolja, megváltoztassa az életét. Hiszem, hogy a folyamat csak úgy lesz eredményes, valódi és tartós változást hozó, ha belülről indul. Ha a tojást agyonütöm egy péklapáttal, abból sem lesz élet, csak rántotta. Arra meg allergiás vagyok…